Még csak szerda van.
Kínlódósan telnek a napok. Változások vannak a cégben, ahol dolgozom. Folyamatos a bizonytalanság, és senki sem tudja, hogy hol lesz a helye az új struktúrában. Persze úgy tudjuk, nagy elbocsátások nem lesznek, de mindenki fél. Terjednek a folyosói pletykák.
Nehéz most bármit is csinálni. Túlóráztunk egyet a munkatársnőmmel, aztán megállíptottuk, hogy lehet, hogy feleslegesen hajtunk, hétfőn utcára tesz a belső ellenőrzés.
Semmit nem tudunk tenni. Egyébként sem sokat, felkelünk és végigcsináljuk a napot. Az osztályon szinte mindenki egyedül van, nekünk, közvetlen kollégáknak nincs családunk. Ettől mégnagyobb kínlódás az egész. Nekünk nincs miért küzdeni. A mindennapokban persze mindig vannak apróbb célok, ajt bennünket a lelkesedés.De néha mindenkinek vannak rossz periódusai.
Ma például iszonyatos küzdelem volt minden. Volt az a pont, ahol tökéletesen feleslegesnek éreztem magam. Tudom, hogy a munka, amit csinálok, nem létszükség,. Senki nem hal éhen, ha nem megyünk dolgozni. Nem mentek életeket, legfeljebb egy kicsit formálom a társadalom szemléletét. De ennyi. Ettől néha borzasztóan feleslegesnek érzem magam. Nem mentség, hogy a családomért teszem, amit teszek…
Anno a volt barátomért küzdöttem. Jó érzés volt.
Kommentek